Az első „felnőtt” karácsonyom, friss anyukaként

Van bármi, ami jobban kifejezi a karácsony varázsát, mint egy 30 centis manójelmez, amelynek egyik szárát mustársárga lötty áztatja át, miközben a válladon ott szárad a tejes folt, és a háttérben valaki összeszorított foggal suttogja: „Csak csináld már meg azt a nyomorult fotót!”? Szerintem nincs.

Ez lesz az első karácsonyom anyaként. Nagyon sok önuralom kellett ahhoz, hogy ne tegyem idézőjelbe azt a szót, hogy „anya”. Bizonyos dolgok még nem ülepedtek le teljesen. De igen: van egy újszülöttem – ráadásul csodálatos.

A jelenlegi helyzet persze köszönőviszonyban sincs a képeslapokról ismert betlehem-idillel. Nincs rajtam gyönyörű ruha, a gyerekem sem fekszik jászolban. Ehelyett gumis derekú nadrágban ácsorgok, a fiam pedig kissé bandzsítva lifeg egy hordozóban a mellkasomon. Mondhatjuk, hogy az idők változtak Mária óta.

De bizonyos dolgok pont ugyanolyan nehezek maradtak:
– a váratlan vendégek, akik furcsa és sokszor teljesen felesleges ajándékokkal állítanak be;
– az utazási logisztika, amikor megpróbálsz hazajutni karácsonyra;
– a családi ebédekről áradó passzív agresszió.

Idén azonban meghoztam egy radikális döntést: karácsonyt itthon töltjük. A saját lakásunkban. Lehet, hogy 33 éves vagyok, magam töltöm ki az adóbevallást, és már a MediaMarktból is úgy jövök haza, hogy őrzöm a garancia papírokat, de valamiért ez az első év, amikor elég felnőttnek tartanak ahhoz, hogy ne kelljen feltétlenül hazautazni. Nem mondom, hogy a baba miatt döntöttem így….

Idén végre – elvileg – azt csinálhatom, amit szeretnék. Elvileg. Olyan mértékben persze, amennyire azt megengedi egy apró, teljesen rám ragadt kis emberke, valamint az a túrázós hátizsák, amit mindenhová cipelnem kell: pelenkák, extra ruhák, kendők, krémek, snackek, sapkák, pelenkázó alátét, stb.

Elképzeltem, hogy ha kedvem tartja, akkor egész délelőtt az ágyban maradok selyem pizsamában, kanálról eszem a mogyoróvajat, és Friderikusz podcastot hallgatok. Aztán eszembe jutott egy apróság: a nagyszülők. Egész pontosan: a nagymamák.

Két angyal – hűtőt megtöltő, babát ringató varázslók – de azért ők bizonyára szeretnék látni az első unokát karácsony napján. Ami azt jelenti, hogy… hát… meg kell fürdeni. Nemcsak nekem, de talán a babának is.

És akkor ott vannak a pelenkák, a büfiztetés, a séták, a ringatások, a sutyorgó altatások, a teregetés, a mosás, az elképesztő mennyiségű zabkása, amit szoptatás miatt eszem, a popsikrémezés, és persze a folyamatosan jelen lévő, mustársárga anyag, ami időről időre mindenhová eljut.

Nem cserélném el semmire. Ez az élet sava-borsa.
De hogy jut idő karácsonyfára, bejglire, díszekre? Hogy jut idő ünnepre?

Röviden: sehogy.
Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek – és sok szerencsét nekem is.

A cikket a British Vouge Magazin ihlette.

Két perc pihenés is aranyat ér!
Szerezz be egy Casmatino játszószőnyeget a csöppségnek, még ma!